Kalandozások Portsmouth-ban

A csoport nagy része elindult Londonba, ahol reméljük hatalmas mókában van részük. Mi pedig, akik itt maradtunk, különböző módokon foglaltuk el magunkat - Rami és Böbi délelőtt blogot írtak, délután velem találkoztak, én pedig fogtam a kis packed luch-omat, és elindultam felfedezni a várost.

Tegnap este és ma reggel összeírtam, hogy mit szeretnék megnézni, és hogyan tudok eljutni oda. Elpakoltam az ebéd mellé a térképet és a buszmenetrendet, természetesen az esernyőt (itt nincs olyan, hogy "lehet esni fog, á nem viszem el az ernyőm, hátha elkerül minket". Itt MINDIG esik), és felszálltam az 1-es buszra.

Az első kiválasztott hely a Royal Marines Museum volt, azaz a Királyi Tengerészgyalogság Múzeuma. Eredetileg a D-Day Museumot szerettem volna megtekinteni, de pénteken a munkahelyi meetingen szóba jöttek a hétvégi tervek, ahol említettem, hogy ez az tervem. Erre javasolta a főnökünk, hogy a D-Day Museumnál lényegesen érdekesebb és tartalmasabb a Royal Marines Museum. Így megnéztem, hogy hol találom, úgy láttam, nincs messze egyáltalán.
A csütörtöki búcsúparti helyszínétől kb. 1 utcányira volt - térképen. Az ismert úton haladtam, meg is találtam a múzeumot, csak éppen valami privát, hátsó bejáratot. Átmentem egy utcányit, ott is falakba ütköztem (szó szerint). Nem estem ugyan kétségbe, de úgy éreztem, segítségre lesz szükségem. Azonban az utcák eléggé kihaltak voltak, nem találtam egy árva lelket, akit megkérdezhettem volna. Sétálgattam az amúgy csodálatos utcákban, amikor végre egy autóba pakoló fiatal hölgyet láttam, babakocsival, kisgyermekkel. Megkérdeztem, merre menjek, erre ő mondta, hogy keressem meg a főutat, onnan ki a tengerhez, és azon az úton egy jó fél órát menjek. TEHÁT kerüljem meg az egész városrészt, mert itt bizony nem fogok tudni átmenni...

Viszont azt hiszem, megérte a keresgélés, mert a múzeum elképesztő volt. Lehet hogy öregszem, mert régen én sem élveztem a múzeumi sétákat, viszont ennek a témája kifejezetten érdekelt. A brit tengerészgyalogság történelmétől egészen napjainkig találhatunk nézegetnivalót, olvasnivalót. Szinte egyedül jártam csak a múzeumban, így minden rövidfilmet megnézhettem, amit én akartam, annyit fotóztam, amennyire szükségem volt, és olyan sorrendben haladtam, ahogy... megmondták. Ebben sajnos nem lehettem önálló, mert az épület dísztermében esküvőt tartottak, ezért arra nem mehettem.

A belépőjeggyel is szerencsém volt, eredetileg 9 fontot kellett volna fizetnem, de bemutattam a diákigazolványomat, az új típusút, aminek a hátoldalán ott a felirat: Europian Youth Card. Ennek a kis képnek köszönhetően mindössze 4 fontba került a belépés, ami itt nagyon kedvező ár.

Lenyűgözőnek tartom a ezt a múzeumot, nagyon tetszett minden amit láttam, olvastam.
Hazafelé is sétáltam, és elsőre megtaláltam a buszmegállót, ahonnan a belvárosba igyekeztem Böbéhez és Ramónához. Természetesen vásárolgattunk, beszélgettünk, már régen találkoztunk így hárman. Nagyon nehéz összeegyeztetni itt a dolgokat: tartani a kapcsolatot egymással, beszélni az otthoniakkal, megfelelni a követelményeknek, munkanaplót írni, dolgozni, kikapcsolódni, magunkat jól érezni. Otthon azt hittük, hogy minden egyszerű lesz, dolgozunk kicsit, aztán találkozunk egy napfényes parkban (ha-ha, micsoda tévhit volt!), mindenféle kulturális programra lesz időnk, ezek után visszamegyünk a szállásra, és kezdődik a nap előröl. Ehhez képest azonban teljesen mást kaptunk, de ez is élvezhető! Csak nem olyan egyszerű :)

Mához képest kereken egy hét, és otthon leszünk. Hihetetlen, mennyi minden történhet 3 hét alatt. Kicsit furcsa lesz újra visszaszokni a régi kerékvágásba, hiányozni fog ez a pörgés, ami itt van. Az emberek annyival másabbak, mint otthon! Önzetlen, kedves nők és férfiak, segítenek anélkül, hogy ez nekik bármi hasznot hozna. A város gyönyörű, mozgalmas, színes. A buszközlekedés irigylésre méltó... És még sorolhatnám a pozitívumokat. Viszont van, ami itt nincs, otthon pedig igen: a család, a szeretteink, akik közel állnak hozzánk... Úgyhogy miattuk azért hazamegyünk ;)

Képek:

Tengerészgyalogos a bejáratnál

Játszótér kicsiknek és nagyoknak... :)

Önként vállalt törióra

Felhívás a fiatal nőknek

WWI

Tengerészgyalogos-felszerelés napjainkban

"Próbáld ki! Elbírnád a súlyt, amit cipelnek?"

Napjainkban

Royal Marnies Commando

Sérült hangszerek

A tengerpart

Nagyjából ennyi mára. Most nagy magányomban megnézek egy filmet, aztán olvasom azt a háborús könyvet, amit 50 pence-ért vettem (magyarosan csak 50 pennyért, tehát fél fontért).

Nemsokára jön a londoni beszámoló, amit én is kíváncsian várok! :)

Csók a hazaiaknak

Bogi

Levél az olvasókhoz

Tisztelt Olvasók!

Először is szeretném megköszönni minden hűséges rajongónknak, hogy kitartóan olvassák a blogot. Jó érzéssel tölt el minket, hogy vannak, akiket érdekel, mi történik velünk nem megszokott kis környezetünkben.

Ahogy Rami és Móni is jelentették, itt nagyjából minden máshogy működik, mint szeretett kis hazánkban. Számomra a legmeglepőbb az volt, hogy az emberek mennyire barátságosan állnak egymáshoz, mind a hivatalos és mind a hétköznapi életben. Bármerre jártunk eddig, mindenki szívesen sietett a segítségünkre. Egyik maradandó élményem közé tehetem azt, amikor megérkezésünk napján szerettük volna megtalálni a Training Vision épületét, és mikor a környékben leszálltunk a buszról, kissé kételkedve néztük az irányokat vajon merre menjünk. Ekkor egy hihetetlenül aranyos nénike kijött a mellettünk álló házból, látta rajtunk, hogy picit elveszettnek érezzük magunkat, és egyből megkérdezte miben segíthet. Itt ilyenek az emberek. 

Ami viszont kevésbé tetszik itt, hogy a boltokban egyáltalán nem figyelnek az emberek arra, hogy esetleg mit vernek le az akasztókról. A ruhák a földön hevernek elég nagy rendetlenséget okozva. Arról nem is beszélve, hogy milyen sokan vásárolgatnak naphosszat. Többek között férfiak is!

Továbbá értesítenélek Titeket arról, hogy elképzelésetek nincs, mennyi luxus autó van errefelé. Tegnap is 

Petrával munkahelyünk felé buszozva kitekintettem az ablakon, és az egyik ház kocsibeállóján nem elég, hogy hófehér limuzint láttam, de három volt belőle, ez mellett még két kisebb is ugyanabból a típusból. Nem tudom ti hogy vagytok ezzel, de nekem az első gondolatom az volt: "Hmm.. Jól élünk.."

Köszönöm a figyelmeteket, remélem továbbra is elnyeri tetszéseteket az oldal. Hamarosan munkanaplót is olvashattok tőlem!

Üdvözlettel

Böbe

Angol különlegességek

Úgy gondoltuk, hogy "napirend" helyett most inkább összegyűjtenénk némi érdekességet, amit itt tapasztaltunk az elmúlt napok során.
Mint azt tudjátok: itt az út baloldalán közlekednek az emberek, ami eléggé zavaró tud lenni, különösen akkor, amikor nem onnan jön a busz, ahonnan várjuk vagy a zebrán váratlanul ránk dudálnak. Itt ki is van írva a zebra előtt, hogy "Look Right", amit sajnos mi nem mindig veszünk figyelembe.
Ha már az utazásnál tartunk, itt a bicikliseknek ki van alakítva közvetlen az út mellett egy biciklisáv, bár láttunk olyat is, akik kifejezetten az autó előtt haladtak kétkerekűjükkel és az autósok nem dudálják meg őket, hanem higgadtan beállnak mögéjük piros lámpánál.
Írnánk egy kicsit a buszozásról is. Ahhoz, hogy a sofőr egyáltalán megálljon nekünk, le kell intenünk a kezünkkel a buszt (ha ezt nem tesszük, akkor ott hagy bennünket). Leszállásnál az utasok kivétel nélkül megköszönik, hogy utazhattak a járattal. Ami még meglepett bennünket, hogy a tömegközlekedési eszközök tele vannak női sofőrrel, ami hazánkban nem divat.
Megérkezésünk után egyből bedobtak minket a mélyvízbe, hiszen mindent nekünk kellett kitapasztalni, így sokszor kérdezősködtünk vadidegenektől, akik készségesen elmagyaráztak mindent. Nagyon segítőkész és barátságos emberek élnek itt, akiket azt sem zavarja, hogy nem beszéljük tökéletesen a nyelvüket. Ők megpróbálják megérteni a mondanivalónkat.
Anglia híres arról, hogy sok nemzetiséggel összefuthatunk, de ez már nem okoz furcsaságot az itt élőknek, így nem néztek ránk sem érdekesen, mikor magunk között magyarul beszélünk.
Most pedig következzen az étkezés: reggelire általában müzlit kapunk, ebédre pedig "packed lunch"-ot, amit magunkkal viszünk a munkahelyre. Ez többnyire valami gyümölcsöt, csokit, chipset és szendvicset tartalmaz. Itt a vacsora jelenti a főétkezést, ami párolt zöldségből, salátából, krumpliból és némi húsból áll. De rengeteg félkész ételt találunk az üzletekben, amit csak melegíteni kell. :-)

Utóirat: a csoport nagy része most Londonban tölti a hétvégét, az ő bejegyzésüket is hamarosan olvashatjátok!

Rami és Móni