2013. augusztus 29., csütörtök

Önkormányzati köszöntés és ajándékozás

2013. augusztus 28-ára csoportunk meghívást kapott a Polgármesteri Hivatalba, ahol Mészáros Attila ifjúsági tanácsnok köszöntött minket.

17.00-kor kezdődött a program, mi 16.45-kor találkoztunk az Országalmánál. A csapatunkon kívül még 2 iskola diákjai nyertek pályázatot - a Belvárosi I. István Középiskola Jáky József Tagintézményéből építészek, a Bugát Pál Tagintézményből pedig egészségügyi tanulmányokat folytató diákok utaznak Lipcsébe. Érdekes volt hallgatni, hogy ugyanazokon a problémákon rágódnak, és ugyanolyan izgatottak, mint mi. Nekik is jó utat és (pozitív) élményekben gazdag gyakorlatot kívánunk!

Mészáros Attilával már többször találkoztunk diákönkormányzati gyűléseken és ifjúsági programokon, így szinte ismerősként köszönthettük egymást. Rövid beszédben köszöntötte az utazókat, egy-egy csomagot adott át a felkészítő tanároknak, amiben a 2013-as Szent István Emlékév ereklyéi mellett egy-egy üveg bort is láthattunk - ezeket a csomagokat a külföldi kapcsolattartóinknak szánják.
Mi, diákok is kaptunk ajándékot, íme Rami képe a gyűjteményről:

A csomag tartalma: 1 póló, 1 kitűző, 1 kulcstartó, 1 matrica, 1 karkötő, 1 toll, 1 jegyzetfüzet és 1 könyvecske.

Az ifjúsági tanácsnok úr beszéde után Tóth Katalin igazgató is szólt néhány szót, majd átadták a lehetőséget a diákoknak. Minden csoportból 1-1 tanuló felállt és elmondta eddigi tapasztalatait. Tőlünk Ramóna volt a legbátrabb, néhány mondatban ismertette a csapatépítő tréningünk feladatait. 
A beszélgetés után megnézhettük a Szent Korona hiteles másolatát, ami a Szent István Emlékév alkalmából ideiglenesen városunkban található.

A Fejér Megyei Hírlap cikke az eseményről (a képen én vagyok háttal, ahogy átveszem az ajándékot. Milyen megtisztelő! :)
http://feol.hu/hirek/szakmai-gyakorlati-utra-indul-43-kozepiskolas-1559372

Üdv,
Bogi

Ismerd meg Portsmouth-t!

Ezennel ünnepélyesen is megnyitom az utunkon végigkísérő blogot!
Igyekszünk minél gyakrabban tartalmat tölteni ide, akár képeket, akár rövid gondolatokat, akár részleteket a munkanaplóinkból.
A rövid felvezetés után leírom, valójában mi is a blog célja, kik vagyunk mi (persze csak röviden), és rögzítek néhány fontosabb információt a célállomásról.

Notes from Portsmouth

A székesfehérvári Belvárosi I. István Középiskola Hunyadi Mátyás tagintézményének ügyintéző titkár szakos tanulóiként indultunk a Leonardo da Vinci mobilitási projektben pályázatunkkal, amit Dusnoki Tímea tanárnő állított össze számunkra. A projektben szakmai gyakorlati lehetőséget nyertünk Nagy-Britanniába, azon belül is Anglia egyik kikötővárosába, Portsmouth-ba. 
A projekt egyik elvárása, hogy élményeinket, tapasztalatainkat vezessük internetes naplón, ami szerintem nem csak nekünk és a pályázat kiíróinak, hanem az itthoni barátoknak, családoknak, iskolatársaknak is érdekes lehet. 
Nyomon követhető lesz minden napunk; hogyan fejlődünk szakmailag és emberileg egyaránt.

Rólunk

A csoport 11 diákból és 2 kísérő-felkészítő tanárból áll. Mi, diákok a Hunyadi Mátyás tagintézmény 14.Ü osztályába járunk, ez a második évünk az itt indult OKJ-s tanfolyamon. Mindkét felkészítő tanár, Török Rózsa és Stadler Andrea is az iskolánkban tanít, jól ismerjük már egymást. 
A diákok névsora pedig:
  • Balázsi Barbara
  • Harmath Petra
  • Imrik Bianka
  • Kiss Erzsébet
  • Krasztyin Mónika 
  • Marcinka Dorottya
  • Reich Gréta
  • Simicska Gabriella
  • Unyi Boglárka
  • Varga Ramóna
  • Vári Adél
Mindannyian beszélünk angolul, más-más szinten. Az utazó csoportban van olyan, aki egy éve tanulja a nyelvet, de vannak olyanok is, akik már több mint 10 éve. Egymást segítve viszont nem hiszem, hogy ez problémát fog jelenteni :)


The Destination: Portsmouth

Portsmouth a délkelet-angliai régióban fekszik, Hampshire megye 2. legnagyobb városa. A félszigeten és szigeten is fekvő városka kisebb, mint Székesfehérvár (Portsmouth területe 40,25 km², míg Székesfehérváré 170,89 km²), azonban népsűrűsége kb. négyszerese szerény Fehérvárunkhoz képest.
Portsmouth 103 km-re fekszik Londontól.
A város érdekessége, hogy jelentős hadi kikötő, így otthont ad a világ legrégebbi, még használatban lévő tengeralattjáróinak, valamint otthont ad még néhány olyan híres csatahajónak mint az HMS Warriornak, és a blog fejlécén is látható zászlós csatahajónak, az HMS Victorynak is. Az ország jelentős tengerészeti központja.
További látnivalóiról inkább később írnánk, személyes tapasztalatainkat és saját fotóinkat felhasználva a leíráshoz.

Ami még fokozza az izgalmat, azok a köztudott tények, miszerint az angolok a bal oldalon vezetnek és haladnak; az időzónák miatt ott egy órával kevesebb van mint nálunk; és önmagában az a tény, hogy angolul kell élnünk mindennapjainkat, munkába járni, buszozni, bevásárolni - nem fogunk unatkozni, abban biztosak vagyunk...

Felső sor: Harmath Petra, Vári Adél, Simicska Gabriella, Krasztyin Mónika, Stadler Andrea, Török Rózsa.
Alsó sor (patkó...): Marcinka Dorottya, Unyi Boglárka, Reich Gréta, Varga Ramóna, Balázsi Barbara, Kiss Erzsébet, Imrik Bianka.






 Üdv,

Bogi