2013. szeptember 17., kedd

Bepillantás a második hétbe



Kedves blogger közönségünk, íme a szokásos, munkanaplóból idézett beszámoló az elmúlt 2 napról, Unyi Bogitól, az Insight4Life-ból :)


HÉTFŐ


1. Az elvégzett tevékenységek, feladatok összefoglalása:
A második hetünket beszélgetéssel kezdtük. Átvettük az ügyiratkezelés alapjait, valamint dokumentumok tárolását megkönnyítő ötleteket, tapasztalatokat tárgyaltuk meg. Megtanultuk, hogy a dolgok fontossági sorrendje, hierarchiája a legfontosabb. Az ABC sorrend a legjobb megoldás, és persze az időrend.
Minden számítógép a következő hierarchiát használja sorbarendezéskor: Legelőre a szóközzel kezdődő fájlok kerülnek, közvetlen utána a nagybetűsök, utána a kisbetűvel kezdődőek, végül pedig a számmal írtak.
Tehát a sorrend képlete:
___  A  a  1
Ezen kívül fontos még, hogy a sorrend kialakításakor különböző részletességű mappákat kell létrehozni. Ennek a sorrendje: Alapinformáció -> részletesebb -> jobban részletezett -> legrészletesebb.
Például:
Insight4Schools, azaz az iskolák számára kialakított honlap dokumentumai. Tehát 4Schools -> Internacionális -> Olaszország -> maga a fájlnév, ami tartalmazza a címet és a készítés dátumát.
 Kipróbáltuk a Microsoft Outlook Express levelezőprogramot, ahol mappákba csoportosítottuk a beérkező e-maileket. Ugyanezt a mappás rendszert alkalmaztuk a Windows ügyintézőben, ahol az itt készített fájljainkat rendszerezhettük.
Később önálló feladatot kaptunk: adatbázis-kezelésben kellett jeleskednünk. Kaptunk egy listát a céggel kapcsolatban álló új szakértőkről, amiben nevek, címek, telefonszámok, szakterületek kerültek felsorolásra. Ezt az excel-listát kellett ellenőriznünk, kiegészítenünk, javítanunk. Nehéz, és nagy odafigyelést igénylő feladat volt, de talán épp ezért tetszett.

2. Szerzett tapasztalatok:
Szerencsére már használtam az Excelt, viszont az angol nyelvű változat kicsit nehezítette a feladatot. Bár tudtam, mit hol kell keresni, nem ment olyan gyorsan a feladatvégzés.
A listába fel kellett jegyezni a szakemberek titulusait, tehát Mr a férfiak neve elé, Ms a hölgyek nevéhez. Akik pontosan töltötték ki a jelentkezési lapot, beírták, ha esetleg doktori címük van, vagy férjezettek.

Az itteni Microsoft Office programok a legújabbak, így megismerhettem a használatukat. Nekem 2007-es programcsomagom van, ehhez képest sokat változott az új szövegszerkesztő. 

KEDD


1. Az elvégzett tevékenységek, feladatok összefoglalása:
A hét második munkanapján kicsit borongósan indult a reggel, és egész nap szakadt az eső. Ez kicsit rányomta a bélyeget a hangulatunkra, azonban annál pontosabban dolgoztunk.
Feladatot cseréltünk a társainkkal – Gabi és én tegnap párban rendeztük az adatbázist, most viszont ezt Bia és Gréti végezte el, mi pedig az ő tegnapi feladatukon dolgozunk.
Így kerültem a hangfelvevő stúdióba, ahol előre felvett hanganyagot kellett szerkesztenünk. A kellemes felvételről ki kellett vágni az ismétléseket, amit a felolvasó hibázás után többször felolvasott, és a tökéletes részt hagytuk a felvételen. Az így feleslegesen megmaradt csendet is eltávolítottuk a felvételről.
Ezen kívül minden apró zörgést, sóhajtást, lélegzetvételt, köhögést is ki kellett szűrni, majd azokat is kijelölni a hangsávban, és egy egyszerű mozdulattal kitörölni.
Ezzel nagyon sok időnk elment, azonban tudtunk még figyelmet fordítani a cég arculatának részletesebb megfigyelésére is.
A céglogó egy egyszerű, elegáns felirat, ami kék-lila-zöld színekkel bír. Ezek nyugalmat, boldogságot, inspiráló erőt sugároznak, ami hűen tükrözi az Insight ügyfélpolitikáját. A hely célja, hogy az embereket és életüket boldogabbá, egésszé tegye. Kiegészítse, megújítsa, jobbá alakítsa. Az egyszerűség pedig mindenképpen magas minőségre utal, ami szintén a logóban figyelhető meg.
Ez a logó az épület külső részén egy helyen, belül a főnöki asztal felett két helyen is megtalálható. Szerintem szép, igényesen kivitelezett munka.

2. Szerzett tapasztalatok:
A hangszerkesztő program számomra teljesen új volt, mégis gyorsan belerázódtam a használatába. Könnyű kezelési felülettel rendelkezik, kis odafigyeléssel és szorgalommal gyorsan tökéletesre lehet fejleszteni az ezzel való munkát.
Nagyon tetszett a szerkesztés, bár nem kifejezetten titkárnői feladat, mégis hasznosnak tartom, mert a koncentrációt, a hallott szövegértést fejlesztő és a pontosságot igénylő feladatokból nem lehet túl sokat végezni.

Képek:

Gabi szerkeszt

Kupaktanács

Bogi szerkeszt

Esti ima - hálálkodás a jó vacsoráért!

Útravaló pozitív gondolat. A férfi háza kastély - amíg a királynő haza nem ér!

A lelkünk még nyaral

Barbi fotója a mesebeli hajóról :)

Utazás hazafelé a kirándulás után


Ramóna fotója a Spinnaker Tower-ről

Üdvözlünk mindenkit, aki olvassa ezeket a sorokat!
Szebb napot (itt ugyanis szakad az eső és fűteni kell)!

Girls from the Clarendon Road

2013. szeptember 16., hétfő

Hétvégi pótlás

Először is elnézést kérünk, hogy így eltűntünk, de elég zűrös és eseménydús hétvégét tudhatunk magunk mögött. 

Szombaton meglátogattuk a belváros könnyen megközelíthető nevezetes épületeit gyalogosan. Hosszú sétát tettünk a City Centerben, majd lementünk a partra is. Megnéztük a történelmi hajógyár területét, bejártuk a népszerű bevásárlóközpontot, és felmentünk a Spinnaker Tower-be is.
Kulturális tapasztalatként megemlíteném a hazautunkat Barbival. Ketten jöttünk egy busszal, előtte betértünk az egyik helyi szupermarketbe. Ott az eladófiúval váltottunk néhány szót, kedvesen kérdezte, hogy mi járatban vagyunk Portsmouth-ban. Elmeséltem, hogy gyakorlaton vagyunk, és nagyon tetszik a város – leszámítva az időjárást. Ahogy felszálltunk a buszra, egy idős bácsi szólított le minket eltéveszthetetlen brit akcentussal, és érdeklődött, hogy honnan jöttünk, mit csinálunk itt. Neki is készségesen meséltem a pályázatról, a gyakorlatról, a munkáról. Megdicsérte az angol tudásom, és örömét fejezte ki, hogy beszélgettünk vele.

Késő este mi együtt lakók, elindultunk felfedezni a várost és éjszakai fényeit. Nem ültünkbe pubozni, és nem is költöttünk semmi pénzt – egyszerűen csak felültünk a part mentén haladó buszunkra, leszálltunk a Spinnaker Tower-nél, és szívtuk magunkba a pezsgő portsmouth-i életet. Csináltunk néhány képet a pezsgő tengerpartról, és a gyönyörűen kivilágított toronyról.

Vasárnap szabad foglalkozás keretein belül újra bevettük a várost, főként a bevásárlóközpontokat és a tradicionális angol éttermeket. A sok séta után mindig jól esik enni valami finomat, és közben beszélgetni a többiekkel, valamint tapasztalatot, élményeket cserélni.
Séta után a háziakkal beszélgettünk, szívesen töltik velünk a szabadidejüket. Beszélgetünk a kulturális különbségeinkről, ezenkívül mindenféle hétköznapi dolgokról egyaránt: zenéről, filmekről, hobbikról. A munkanaplót is ezen a napon szerkesztgettük véglegesre, beillesztettük a megfelelő fotókat, kiválogatva a legjobbakat. Később felvettük a kapcsolatot a családtagjainkkal, jó volt velük is beszélni - hét közben erre nem sok időnk van.

Az éttermekben és a szálláson is megismerkedtünk az angol konyhával, ami nem is olyan rossz, mint a híre. A jacket potato-t, azaz a héjában sült krumplit, chilis babbal a tetején nagyon kedveltük, és az itteni hagymaszósz is elképesztően finom.
A vendéglátó hölgy megígérte nekünk, hogy minden nap más pudingot fogunk kapni, és eddig tartotta is magát ehhez: jobbnál jobb desszertekkel vár minket minden vacsora után. Például az otthon is pudingnak nevezett édes szósszal leöntött süteményeket, gyümölcsöket, házi és bolti kekszeket, és egyéb finomságokat kapunk.
Szerencsére naponta többször is ihatunk az igazi angol teából, tejjel, cukor nélkül fogyasztva. Ez mindig felmelegíti a testünket (sajnos eléggé hideg van a tengerparton, szeles és csípős az idő), és a lelkünket is, mivel a vendéglátónk mindig kedves mosollyal és szívesen kínálja azt. 

Angoltanárunk, Huszár Gyöngyi tanárnő érdeklődésére pár szó a kísérőinkről: jelentem, megvannak! :) Nagyon sokat dolgoznak, minden nap járnak a központunkba, a Training Visionbe, ahol szervezik a programjainkat, informálódnak a pályázatról, és igyekeznek kézben tartani mindent ami ezzel kapcsolatos. Persze nekik is jutott idő kikapcsolódásra, de nem olyan túlzottan sok :) Ahogy megfigyeltem, Stadler tanárnőnek rettentően hiányoznak a gyermekei, biztosan nehéz lehet ilyen hosszú ideig távol lenni tőlük. 
Elmondásuk alapján a szállás nem olyan rossz, de minden ételt maguknak kell elkészíteni, és többen vannak a fürdőszobára is. 
Viszont a várost ők is nagyon élvezik, úgy láttam hogy tetszett nekik a környék, főleg a tengerparti rész.

A mai napon az első munkaórákban szintén előadást hallgathattunk meg, most a fájl- és adatbáziskezelésről hallhattunk egyetemi szintű információkat. A fő téma a fájlelnevezés volt, amiről nem is gondolnánk, hogy milyen fontos, viszont ha azt vesszük alapul, hogy egy kisebb cégnek is (mint az Insight4Life) több terrabájtnyi anyaga lehet, rengeteg levélváltás, fotók, hangfelvételek... akkor milyen lehet mondjuk egy multinacionális cégnél?

Ez után Gabival adatbázis-kezeléssel foglalkoztunk, Gréti és Bianka pedig hangfelvétel szerkesztésével foglalkoztak. 

Ennyi lenne mára, holnap új hírekkel jelentkezünk! :)

A Spinnaker Tower kivilágítva


Egy újabb kép a házicicáról, Parisról. Ezt most kifejezetten Mohai tanár úrnak küldjük! Csak mert megígértük :)

Ahogy a házinéni mondja: Bármi történjék, nyugi, és igyál egy jó teát.


Üdvözöljük az otthoniakat, köszönjük a lelkes és lelkesítő üzeneteket, Galántai tanár úr eddig a csúcstartó kommentelő! :)

Szép napot kívánunk:
Adél, Barbi, Bianka, Bogi

2013. szeptember 13., péntek

Tesztfordítás az Insight-nál

1. Az elvégzett tevékenységek, feladatok összefoglalása:
Ezen a napon kevés, de hosszú feladatokat végeztünk. Kaptunk egy angol tesztet, 7-15 kérdéssel, mindegyikünk más témában. Ezt kellett lefordítanunk magyar nyelvre. Használhattunk hozzá szótárt, vagy akár a Google Translator-t; ami lényegesen megkönnyítette a dolgot. Viszont, ahogy az egyértelmű, értelmessé, magyarossá is kellett fogalmazni a mondatokat. Ez nagyon fontos volt, mert később ezt a szöveget kellett visszafordítanunk angolra, tehát ha a szöveg első fordítása rossz, a másik még rosszabb lesz.
Azonban azt nem tudhattuk, hogy nem a saját szövegünket, hanem egyik társunkét kellett visszafordítani angolra. Érdekesnek érzetük a feladatot, igazi kihívásnak, főleg, hogy egymás között nem beszélhetünk magyarul, csakis angolul.
Nehézséget okozott azonban, hogy a billentyűzet angol elrendezésű; és nincsenek telepítve a megfelelő eszköztárak a magyar átállításra. Így ékezetek nélkül kellett megoldanunk a feladatot, ráadásul az „Y” és a „Z” betűket, valamint a -; ?; ! és egyéb karaktereket más-más helyeken találhattuk meg. Ez kicsit lassította eddigi gépírás-teljesítményünket, de Roy megdicsért minket, hogy milyen szépen gépelünk.
Már 4 óra volt, mire végeztünk az oda-vissza fordítással. Közben tartottunk ebédszünetet is, ahol Enrico-val, az egyik olasz cserediákkal beszélgettünk sokat. Mindegyikünktől kérdezgetett, így mindannyian fejleszthettük beszédkészségünket.
Az utolsó egy órában videók keresésével bíztak meg minket. Külön gépen dolgoztunk, youtube-ot és egyéb videómegosztó weboldalakat használtunk. Vicces, szórakoztató rövidfilmeket kellett keresni, legalább 5-öt, ami megfelel a kritériumoknak: ne legyenek sértők, illetlenek, ne sérüljön meg benne senki, és ne legyen cicás-kiskutyás, mert abból már rengeteg van készleten.
Ezt nem tudtuk befejezni, mert nem is gondolnánk, milyen nehéz igazán vicces, de a kritériumoknak megfelelő rövidfilmeket találni.

2. Szerzett tapasztalatok:

A fordítás igazán jó tapasztalatszerzés volt, rengeteg új szót ismertünk meg. A mai nap leginkább a szókincsünket fejlesztettük, persze végre gyakorolhattuk a gépírást és az angol nyelvű fogalmazást is. A következő nap derülnek majd ki az eredmények.

Bia és Bogi munka közben

Gréti és Gabi az Insight-nál


2013. szeptember 12., csütörtök

Lynton Grove lakóinak beszámolója

Régen hallattunk hírt magunkról, bár tény, hogy nagyon zsúfolt napjaink voltak. A hétfőnk izgalmasan indult, mivel itt létünk első nagy feladata volt megtalálni az épületet, amelyben angol felkészítőnk volt. Szerencsére ezt az akadályt sikeresen megoldottuk, ezután csak úgy elrepült az idő, mivel a tanár néni aki foglalkozott velünk hihetetlenül aranyos volt és szórakoztató feladatokkal várt minket. Miután végeztünk, felfedező hadjáratot indítottunk a környék legolcsóbb boltjai ellen,jól bevásároltunk, majd szerencsétlenségünkre a buszt rosszul néztük meg hazafele és mikor erre rájöttünk csalódottan elindultunk a szállásunkhoz. Meglepetésként ért minket viszont, hogy minden gond nélkül, majd egy óra alatt megtaláltuk célunkat. Éjjel nem is volt gond az alvással.. :) Másnap korábban ébredtünk a felkészítő miatt majd 2 óra körül mindenkit elkísértek a munkahelyre egy megismerkedő beszélgetésre. Én személy szerint Petrával a British Heart Fundationhoz kerültem, Dóri egy étteremhez, Rami pedig egy autószerelő műhelybe. Ők lentebb fognak írni első napjukról. Az állásinterjúk után mindenki hazamehetett.Ekkor jött az áttörés: a befogadócsaládunk bőséges vacsorával várt minket,és egy DVD megnézésével nyitottak felénk. Kissé fáradtak voltunk ekkor már, de örültünk a kezdeményezésnek.
Petra és Böbe:
Első munkanapom Petrával elég kellemesen telt. Megismerkedtünk a jelenlegi főnökünkkel, mivel a tényleges felügyelőnk nyaraláson van és majd később tér vissza. Gery nagyon kedves és segítőkész, a munkatársak is szimpatikusak,jó a légkör a bútorboltban. Első feladatként kitűzőket kellett eladni a vevőknek, bizonyítva ezzel, hogy mennyire talpraesettek vagyunk. Hatalmas dicséretet kaptunk, mi voltunk a legjobbak ebben! Nagyon büszkék voltunk magunkra, mondhatjuk, hogy a mi első napunk kellemesen telt.

Most pedig Dóri számol be a napjáról:
Az első munkanapokon 9-re kellett az étteremnél lenni, ezért már fél 9-kor elindultam a szállásról, hogy biztosan odaérjek. Szerencsére a busz pont az étterem előtt áll meg, így pontban 9 órakor ott vártam Jaf-re, a főnökömre, aki szintúgy pontosan érkezett. Körbevezetett az éttermen, megmutatta mi hol van, majd egy raktáron át az irodájába mentünk, ahol nekem is dolgoznom kell. Kaptam egy laptopot, és az volt a feladatom, hogy excel táblába gyűjtsek ki olyan cégeket, akik EPOS termékek forgalmazásával foglalkoznak. Ki kellett írni a cég nevét, elérhetőségeit, illetve a gép adatait. Ez a tevékenység kitöltötte az egész napomat. Elég izgalmas volt angolul kutakodni a neten megfelelő gépet keresve. Az egyetlen hátrány az volt, hogy teljesen egyedül hagytak, így nem a legjobb benyomással hagytam el az első nap az irodát. Remélem a többi nap izgalmasabb lesz számomra.
Végül Rami mesél a napjáról:
Na szóval, ahogy már olvashattátok, én egy autószerelő műhelyben dolgozom (igen, számomra is meglepő fordulat). Nos, az irodába vezető ajtóig először egy 5 méter magas autógumi labirintuson kell átmennem ahhoz, hogy bejussak. Mivel itt férfiak dolgoznak csak, az pont az irodán látszik meg, hiszen amennyire precízen dolgoznak a műhelyben, annyira elhanyagolják az adminisztrációs részt. Ettől függetlenül mindenki nagyon kedves és segítőkész. Igyekeztek segíteni abban, hogy könnyen beilleszkedjem Mónival együtt. Először számlákat kellett csoportosítani, majd leveleket selejteztünk. Ez nagyjából annyit jelent, hogy Ali (a főnökünk) most bontotta fel a hónapokkal ezelőtt küldött leveleket és ez alapján döntötte el, hogy szüksége van-e a levélre vagy sem. Ezzel el is töltöttem az egész napomat.
1 órás ebédszünetünk van, amit általában a szomszédos McDonald's-ban töltjük.

Mára el is köszönünk Tőletek! :)

Első nap az Insight4Life-nál

Mivel innentől a munkanapló tartalma és a blog bejegyzései nagyjából egyezni fognak, ezért inkább a munkanaplóból fogunk idézni a blogba. Íme az első nap az Insight4Life-nál, ahol Bianka, Gréti, Gabi és Bogi dolgozunk együtt.

1. Az elvégzett tevékenységek, feladatok összefoglalása:
Érkezésünkkor a mentorunk fogadott bennünket, leültünk egy asztalhoz, ahol előadást tartott nekünk a marketingről, ennek eszközeiről és fontosságáról – angol nyelven. Érdekes tapasztalatot gyűjtöttünk, hiszen korábban már tanultunk erről magyarul, mégis a hozzászólásainkat, gondolatainkat a témával kapcsolatban nehéz volt angolul kifejezni. Ez után megismerkedtünk a helyi szokásokkal, a szünetekkel, a munkaeszközökkel és a munkatársakkal. Több olasz diákkal fogunk együtt dolgozni, és persze van néhány felnőtt, brit munkatárs is. 10 órakor kezdjük a munkát minden nap, délután 5 óráig tart a munkaidő. Délután 1 és 2 óra között tartjuk az ebédszünetet.
Mivel ez egy számítógéppel végzendő munka, ezért minden órában el kell hagyni a gépet 10 percre, hogy szemünket és elménket is pihentessük kicsit.
A számítógépek különböző gyártmányú laptopok, Windows7 és Windows8-as operációs rendszerrel.
Itt teljesen más a munkamorál, mint Magyarországon, de szerintem még az átlag angol munkahelyektől is különbözik. A mentorunk azt vallja, hogy igazából nem baj, ha valamit rosszul csinálunk, mert a hibát könnyebben megjegyezzük, és soha nem követjük el újra. Éppen ezért az előadás után egyből a „mélyvíz” következett – a cég egyik honlapját kellett a korábban átbeszélt eszközök alapján szemügyre venni. Természetesen nem tudtuk teljes körűen megoldani a feladatot, de ez az a filozófia, amit a mentorunk követ: ha hibázol, jobban tanulsz belőle.

2. Szerzett tapasztalatok:
Az előadáson hallottak alapján mélyíthettük eddigi tudásunkat a marketingről, eszközeiről, fontosságáról. Az egész előadást egy példa kísérte: 3 féle, különböző árkategóriájú konyhai tisztítót elemeztünk külső, belső tulajdonságok és az ár alapján. Szóba került a "2 Font-os élmény" (2 pounds experience), amit a 2 fontért vásárolt konyhai tisztító nyújt, és még rengeteg, a témával kapcsolatos probléma megbeszélésre került angol nyelven.
Megismertük a Windows8-as rendszert, valamint a leendő „munkaterületünk”, a honlapok működését és filozófiáját is. A honlapok különböző lelki támogatást nyújtó hanganyagokat tartalmaznak, támogató videókat, vicces fotókat, inspiráló idézeteket. Ezek mindegyikét a csapat nagy odafigyeléssel válogatja össze.
Az olasz diákokkal is együtt kellett működnünk, itt is nehézség volt az erős akcentus, de hamar megszoktuk a nyelvi különbségeket, és jó hangulatban zártuk az első napot.



3. Szótár:
4P                                                A négy „pé”
Product                                       Termék
People                                         Célközönség (ebben az értelemben)
Price                                            Ár
Position                                       A Termék elhelyezkedése a piacon
Market                                        Piac
Marketing                                    „Piacozás”, a termék népszerűsítésével foglalkozó folyamat
Deceive                                       Megtévesztés
Intangible                                    Eszmei érték, kézzel nem megfogható

Psychical                                     Lelki


------------------------

A munka után ismét bementünk a városba. Szeretünk buszozni, itt a buszozás is élmény :)
Mikor hazaértünk, találkoztunk Barbival és Adéllal, akik a Sue Ryder egyik bútorboltjában fognak dolgozni. Elmondásuk szerint nagyon kedvesek voltak az ott dolgozók, a lányok élvezték az első napot. Nekik a fehér blúz-fekete nadrág kötelező, fekete zárt cipővel. Első nap megismerkedtek minden eszközzel ott, segítettek a termékek beárazásában, és hasonló könnyebb feladatokat bíztak rájuk.

Vacsorára vega-penne volt, süteménnyel. Sokat beszélgettünk a házinéninkkel, rengeteg vicces dolgot mesélt a legjobb barátjáról, Robról. Rob fénykorában igazi londoni punk volt, és együtt millió vicces élményen mentek keresztül. Nagyon sokat nevettünk, ami kicsit oldotta a munkahelyen felgyülemlett feszültséget. Mert azért, valljuk be, az embernek rosszul esik, ha hibázik és ezt jól az orra alá dörgölik. De bízunk abban, hogy ez valóban a hasznunkra fog válni, és ma igyekszünk még jobban teljesíteni ott. :)



P.s.: Örömmel tapasztaljuk, hogy napi több mint 100 olvasónk van, hálásan köszönjük, hogy ennyien kíváncsiak az angol kalandunkra! Legyen mindenkinek szép napja!


forrás: latesthdwallpaper.com


2013. szeptember 11., szerda

"Már egészen britnek érzem magam"

Sikerült egy kis időt szakítani arra, hogy végre egy átfogóbb bejegyzéssel szolgálhassunk. Az elmúlt 2 napban rengeteg minden történt, és végre megismerhettük munkahelyünket is.

Nyelvtanfolyam

A Training Vision gondoskodott angol nyelvtudásunk fejlesztéséről. Judy-val, a nyelvtanárunkkal 10 órás nyelvtanfolyamon vettünk részt, 2x5-ös elosztásban. Az intenzív tanfolyamon szituációkat, szóbeli kommunikációnkat fejlesztő gyakorlatokat végeztünk, de voltak szövegértési gyakorlatok és néhány írásos feladat is. A második blokkban már csatlakozott hozzánk két francia diák is, együtt fejlesztettük beszédkészségünket.
Kis csapatunk a Training Vision irodájában, két francia barátunkkal :)


Az interjúk

A tegnapi napon délelőtt folytak a nyelvórák, délután pedig a Training Vision dolgozói elvezettek minket a munkahelyekre, ahol rövid beszélgetés után egyeztettük a mai napi munkakezdés részleteit.
Úton a munkahelyek felé

Bianka, Gréti, Gabi és Bogi leszünk együtt az Insight4Life-nál. A mentorunk rendkívül kedves, jó humorú, energikus. Olasz csapattal fogunk együtt dolgozni, ők is fiatal diákok, különböző szakterületen kívánnak fejlődni az angol gyakorlat során.
Az interjú nem volt túl hivatalos, inkább személyes jellegű kérdéseket érintettünk, de persze szóba kerültek az eddigi tapasztalatok, és a "Mit dolgoznál szívesen?" kérdés is.
Mindenki hasonló tapasztalatokról számolt be, Ramóna és Móni is ezekkel a kérdésekkel találkozott.

Insight4Life

A mi munkahelyünk egy emeletes keskeny házban található, 5 percre a szállásunktól. Ügyfelekkel nem fogunk találkozni, hiszen az insight4life egy weboldal, amolyan lelki segélyszolgálat, ami az öngyilkosságok, nem kívánt terhességek és hasonló problémák megelőzésére szolgál. Fiataloknak szól, fiataloktól.
Így inkább csak adminisztrációs, számítástechnikával kapcsolatos feladatokat fogunk végezni, de meglátjuk még, bármi történhet... :)
Nem kell elegáns ruhában dolgoznunk, kényelmes, relaxed öltözék is megfelelő a munkahelyen. 1 órás ebédszünetünk van, 10 órakor kezdünk, 5-kor végzünk.
Szerződéskötés közben


Az ismeretlen

Barbi és Adél a British Heart Fundation-nál kaptak helyet, azonban itt nem kezdhetnék el időben a munkát, ezért ma új helyen próbálnak szerencsét. Természetesen, hogy ne maradjanak le, ők is ma munkába állnak az új helyen.

A végére pedig jöjjön egy válogatás az itt készült fényképekből:
Mókázás Biankával

A belváros


A belváros


Városháza


Gyönyörű a város :)



Már szinte úgy buszozunk, mint otthon


A tanári kar :)



A Spinnaker Tower

Várakozás a Training Vision-nél


Vége a nyelvórának

Gabi olvassa a szerződést

Belvárosi móka Biussal: a buszmegállónk

Az utca végén fordulj tengerre

Belvárosi móka Biussal: szeresd a Világot

... ahogy én is!

Amikor az álom valóra válik

A part

Adél mókázik

Portsmouth vasútállomás

Buszállomás, háttérben a hatalmas hajó

Petra otthon 

Rami :)

Egy kis Magyarország, egy kis Franciaország

Az elmúlt idők legjobb Facebook-kiírása:

Fenomenális este: mi vagyunk azok a szerencsések, akik a busz indulási ideje helyett az érkezési időt nézik meg, ezért 1 órát gyalogolnak úgy haza, hogy előtte még be is vásároltak! - Ramóna.


2013. szeptember 9., hétfő

Helyzetjelentés

A munkanaplóm első bejegyzésének rövid vázlata:

"Reggel időben keltünk, hogy megfelelő külsővel érkezhessünk az első napra. Korábban megtanultuk az első benyomás fontosságát, így mindenképp a legjobb formánkat igyekeztünk hozni. Busszal utaztunk a célállomásra, szerencsére itt Portsmouth-ban nagyon jól szervezett a buszközlekedés. Az első nap a Training Vision-nél zajlott. Először prezentációs tájékoztatást kaptunk a városról, a látnivalókról, a buszközlekedésről, a munkahelyekről. Később egy rövid beszélgetés során szétosztottak minket különböző munkahelyekre. Mivel megemlítettem, hogy szeretem az informatikával kapcsolatos feladatokat, és ezek ellátásához nem csak kedvem, hanem végzettségem is van, az Insight4Life alapítványhoz kerültem adminisztrációs munkákra. Rövid szünet után lezajlottak a nyelvi órák, rendkívül jó hangulatban. Élményszerű volt angol anyanyelvű tanártól hallgatni a nyelvtani szabályokat. Tesztet írtunk az első órán, ami segített abban, hogy az előadónk kategóriákba sorolhasson minket. Én B2-es szinten teljesítettem, és megelégedéssel töltött el, hogy sikerült. Ez után az itthoni nyelvi órákhoz hasonló foglalkozáson vettünk részt, ahol átvettük a teszt buktatóit, nehezebb pontjait, majd kicsit kötetlenebb keretek között fejlesztettük nyelvi készségeinket."

Később voltunk városnéző sétán, ott is készült néhány fotó.
Mivel eléggé elhúzódott a mai napi program, és leszívta minden energiánkat, ezért most ilyen rövid bejegyzéssel tudok szolgálni, de holnap reggel feltöltök néhány képet és esetleg írok hozzá leírást is.

Dolgozni igazán csak szerdától fogunk, holnap látogatjuk meg először a munkahelyeket, ahol rövid interjú és ismerkedés vár ránk.

See you later!


Üdv,

Bogi

Az első este Clarendon Roadon

Helyi idő szerint itt 7:13 van, de a tegnap esti fergeteges teamennyiség felkeltett korán... és már nem is tudok visszaaludni, úgyhogy gondoltam, írok egy rövid bejegyzést az esténkről (már ameddig fenn voltam, mert a többiek tovább bírták ébren).

Gyertyafényes vacsora
A fennséges (talán kicsit túlzónak hat a szó, de ez írja le legjobban a minőségét) ebéd után újabb remek fogás következett, vacsorára rizst és chillis babot kaptunk. Első ránézésre darálthússal kaptuk, de a házinéni büszkén mesélte, hogy az bizony gomba! Pedig még ízre is hússzerű volt. Meglepett minket, de nagyon jót ettünk.
Gyertyafényben úszó megterített asztal várt ránk. Desszertnek pedig otthon is ismert vaniliapudingot kaptunk, forró almadarabokkal a folyós édességben. Ez után jött a british tea, fél liternél is nagyobb bögrében.

A tea mellett jót beszélgettünk Patricia-val. Mesélt az angol kultúráról, és kérdezgetett a magyarról. Megígérte, hogy hoz nekünk érdekes rövid könyveket, amit érdemes lesz elolvasnunk; valamint kapunk angol nyelvű filmeket, amik segítségével megfigyelhetjük a különböző akcentusokat.

Beszélgettünk zenéről is, meg egy kicsit az otthoniakról. Ez után megmutatta a buszmegállót, ahonnan indulunk ma a Training Vision köszöntő találkozójára.

Ma már csinosban kell lennünk, úgyhogy fel is kelek. :)

Csók az otthoniaknak!

Üdv,

Bogi

2013. szeptember 8., vasárnap

Élménybeszámoló Lynton Grove-ról

Különvállva a csoport többi tagjától elfoglaltuk szobáinkat és köszöntöttük a fogadónkat egy kis Magyar suvenirrel.
Találkoztunk egy nagyon édes ki Kokoval(kiskutyával), aki a család kedvenceként rávette magát Petra mamuszának bojtjára.
Ezután feljöttünk a szobába, kipakoltuk a bőröndöket, majd órákat vártunk a kajára. És sajnos csalódnunk kellett, mert a
képek alapján a többi csoporttal szemben mi kaptunk a legkevesebb ételt, de a közhiedelmekkel ellentétben így sincsen rossz
dolgunk. A házinének kedves, segítőkész és türelmes, ezen felül a lakás rendezett és a fürdőszobai csapokkal sincsen gondunk.
Egyetlen egy komprommitáló dologgal találkoztunk, mikor a nagy nevetések közepette a tetőtéri plafon neki ment a Dóri fejének. Eközben egy emelettel lejjebb egy horrorisztikus baba, félkopaszon nézett ránk.
A megpróbáltatások után elindultunk  világot látni. A helyi járatos buszon a sofőr kézséggel segített nekünk célpontunk megtalálása érdekében, ami a másnapi
programunkhoz lesz szükséges.
Majd visszatérve szállásunk közelébe, 3 fiatalemer lelkesen érdeklődött származásunk felől, majd ezután részletesebb
beszélgetésbe elegyedtünk velük.
A nap fénypontja mégis az volt, mikor az ágyra heveredve megvitathattuk és megoszthattuk veletek a nap legfontosabb
eseményeit.
Dóri, Petra, Böbe,Rami

IRÁNY ANGLIA!

Kedves Olvasók, virtuálisan velünk utazók, kedves mindenki!

Örömmel jegyzem a sorokat, miszerint megérkeztünk a célállomásra. A saját tapasztalataimat tudom csak leírni, ha a többiek is aktivizálják magukat, akkor több szemszögből is olvasható lesz az útinapló :)

Hajnalodik, kiugrom az ágyból...

Honnan is kezdjem... az a baj, hogy annyi minden történt, viszont nem akarok hosszú, unalmas leírásokba feledkezni. Ezért mindenről írnék inkább, de röviden. :)
Hajnali egy órakor csörgött az ébresztőóra, hajnali negyed 3-kor már úton voltunk Budapest felé. Engem a szüleim vittek, konvojban mögöttünk pedig jött Dóri és Petra. A többiekkel 4 órakor találkoztunk a repülőtéren. Nagyon izgatottak voltunk, és kicsit fáztunk is, talán a fáradtság miatt, de leginkább azért, mert tényleg hideg volt...
Szinte mindenkinek ez volt az első repülése, úgyhogy viccesebbnél viccesebb szituációkkal tűzdelt becsekkolással kezdődött az utazás. Leadtuk a poggyászokat, csináltunk néhány képet, itt van belőle egy használható:


A bőröndök sikeres feladása után könnyes búcsút vettünk kísérőinktől, majd elindultunk a biztonsági ellenőrzésre. Ez nem volt olyan jó móka, mert a kézipoggyászokból ki kellett venni a laptopokat, tableteket, azt külön tálcára rakni - persze sokunknak a laptop volt a kézipoggyász alappillére, tehát legalulról kellett előhalászni az eszközt.
Ezután mentünk a duty free részbe, ahol mindenféle dekorkozmetikum és parfüm között nézelődhettünk vágyódó tekintettel. Na de ez nem is lényeges - inkább mesélek a felszállásról. 6 órakor pontosan indult a gép (na jó, 6:10-kor már tényleg elindultunk), ami hihetetlen élmény volt. Petra, Adél, Dóri és én ültünk egy helyen, és gyönyörködtünk a látványban. Szerintem később Petráék megosztanak néhány képet a fantasztikus látványról, de arra még várni kell :)

Luton, a fapados

2 órás repülőutunk után leszálltunk, megkerestük a Training Vision küldöttjeit (azaz a két sofőrt), és két kisbusszal elindultunk Portsmouth-ba. Mindig értetlenkedve figyeltem, hogy a sofőr miért az anyósülésre ül egyfolytában - nagyon nehéz megszokni, hogy a másik oldalon van a kormány is. Még jó hogy nem nekem kellett vezetni! :)

Végre Portsmouth-ban!

Első megállónk Portsmouthban egy ismerős helyen zajlott: a Tesco parkolójában találkoztunk a kapcsolattartónkkal. Megkaptuk a welcome pack-ot, amiben a 3 db heti bérletünk, térképek, étteremlisták, nyelvi segédanyagok is helyet kaptak. Íme:

Az egész egyben

A tartalom, középen a bérletekkel :)


A parkolóból megérkeztünk a szállásokra. Először azonban ledöbbentünk az utcák egyformaságán, mert ahogy korábban írtam, TÉNYLEG teljesen egyformák a házak. Később erről is lesz dokumentáció, addig a szavam a biztosíték. :)

A Host

A házba érve először furcsállottuk, hogy cipőinket az előszobában kellett levenni, mert nálunk volt még a bőrönd, a kézipoggyász, a kabát, egyszóval épphogy beestünk, már a cipőket vettük le. A házba beérve azonban értelmet nyert a rituálé: a lakás (kb. 14 szobából áll) teljesen fedett padlószőnyeggel. A házinénink rendkívül kedvesen fogadott minket, és egyből szétosztotta a szobákat. 4-en vagyunk együtt: Barbi, Adél, Bia és én. Eleinte azt hittük, hogy kettesével leszünk szétosztva, de ez lett az első kellemes csalódás - mindenki különálló, gyönyörűen bútorozott szobát kapott. Négyünkre 2 fürdőszoba jut, tehát nem lesz reggel sem torlódás.

Az egész lakás fantasztikus. A korábbi negatívabb hangvételű bejegyzésem ugyan teljes mértékben igazságot tartalmazott, de ez a lakás minden alól kivétel. A host arra törekszik, hogy a lehető legtöbbet hozza ki ittlétünkből, szinte luxuskörülményeket biztosít. Csodálatos a berendezés, esztétikus, akár modernebb hotelek. De ne is fecsegjek feleslegesen, gyönyörködtessenek inkább a képeink:

A ház kívülről. 123 Clarendon Road

Az én szobám, a levendula

A legkisebb, de legkedvesebb :)

Bia szobája, bordó-sötétlila. Adéllal :)

Adél vendégségben Biánál

Wi-Fi parti Biánál

Adél szobája a türkiz lett. Ugye milyen hangulatos?

Adél ágya :)



Barbi tengerkék szobája. Egy álom

A környék. Az utca végén (a kép bal oldala) már a tengerpart

A szomszédság. Hotelek mindenfelé, mi mégis egy végtelenül kedves családnál vagyunk

Tudom, hogy nem kéne annyira személyesnek lennie a blognak, hiszen mégiscsak dolgozni jöttünk ide, de nem hagyhatom szó nélkül az ellátásunkat. TÖKÉLETES.
A korábbi rossz tapasztalataim mindegyikét felülmúlja Patricia kedvessége, a kisfia, James bájossága és közvetlensége, a hely hangulata, és az ellátás teljessége. 
Megkóstolhattuk az igazi angol teát, tejjel, és egyetértettünk abban, hogy isteni. Olyan, mint valami teaízű kávé, igazából az, ami: tea tejjel. És az igazi angol teából főzött tea tejjel igenis finom! Persze az ételre sincs panasz, első ebédünk falafel volt salátával, süteménnyel, és bőven jól is laktunk vele. Viszont ha nem laktunk volna jól, akkor még kaphattunk volna! 

Tehát, a mi négyes csoportunk egy nagyon pozitív nappal nyitotta a kalandot. Úgy érzem, ilyen körülmények között azért elviselhető lesz ez a három hét... :)

Csók a hazaiaknak!

Üdv,

Bogi